2011. május 24., kedd

Itt a Nyár!



Először is örömhírként szeretném bejelenteni, hogy gitárosunk Lencsés Gábor május elején házasságot kötött. Ezúton is szeretnénk neki gratulálni és sok boldogságot kívánni, sok örömet és egészséget.http://www.blogger.com/img/blank.gif
Itt a nyár. Sajnos a fellépések palettája a zenekar életében talán még soha nem bizonyult ennyire gyérnek, de bízunk benne, hogy ez meglepetés szerűen pozitív irányba is elbillenhet. Amelyeket tudunk és örömmel várunk benneteket rá az biztos, hogy Balatonalmádiban a Kultúrház előtti étterem teraszán Sapphyre klubbot indítunk meghatározott időrendben/időközönként. Itt várhatóan mindig lesz egy vendég zenész, aki nem a zenekar állandó tagja és egy másfajta színt, gondolkodást visz bele a Sapphyre dalokba. Ezek a fellépések mindig a legnagyobb izgalommal töltik el az embert mert a dalok többsége ilyenkor free zenélés, és ez nagy koncentrációt igényel a zenészektől, hogy ez akár ki se derüljön. A másik ilyen rendezvény a fesztivál. Ez a fesztivál azért örömteli, mert nincsenek rajta sokan, kellemes nagy tér van, és nagyon finom borok. Azt hiszem erről a Catóval mesélhetnénk és meg is tesszük, ha eljöttök, mert szívesen koccintanék bárkivel aki erre megkér. Ami nagyon megerőltető az egészben a távolság és az, hogy nagyon meleg lesz, mivel a nyár közepén van.
A harmadik program amelyet ajánlok az pedig a Káli-Napok, amely általában 6 faluban rendeződik meg, Kékkúttól, Köveskálig. Mi valószínűleg a Szentbékkállai színpadon kapunk helyet. Ez mind a kettő gyönyörű borvidék, tehát nem maradhatnak el a "nyárfás, hűs kocsmák", amelyeket szeretnénk jó beszélgetésekkel feldobni. Természetesen emberi keretek között. Szóval aki szeretne majd jönni az jelezze felénk akár buszokat is tudunk indítani.
Az új lemezről mindenképpen szerettem volna szólni.
A nyár folyamán fog megtörténni a felvétel. Lesznek olyan napok amikor a stúdióba vendégek is jöhetnek akiket esetleg érdekel, hogy hogyan készül egy ilyen, azokat örömmel várjuk. A lemezhez még mindig várunk ötleteket, aki esetleg úgy érzi, hogy van olyan ötlete ami nekünk is tetszik azt várjuk örömmel.
A lemez még mindig nem állt össze és már jócskán a dupla album felé hajlik.
Ha esetleg ismer valaki olyan vállalkozót aki támogatná a lemezt és jó kapcsolatban van vele, netán a szülei, akkor nagyon szívesen vesszük a támogatást, amelyet az összegnek megfelelően feltüntetünk a CD általában belső borítóján a köszönet rovatban. Fényképeket is szívesen veszünk, ha valakinek van művészi jellegű fotója akkor nagyon szívesen vesszük, de a képeket minden esetben a Cató e-mail címére küldjétek. A már említett póló pályázatra még mindig lehet jelentkezni, aki esetleg egy nagyon vagányat tervez az rajt lehet a lemezen.
Tisztelettel: Sapphyre Project

2010. december 2., csütörtök

Köszönet


Ezúton is szeretnénk megköszönni, hogy eljöttetek a Petőfi Színházba. Jó kis koncertre sikeredett.
A visszhangokból ítélve, a lassan elkészülő második lemezünk anyaga is nagy tetszést fog kiváltani a hallgatóságból. Ennek azért örülök személy szerint, mert ezen a lemezen még jobban a mi ízlésünk és játékfelfogásunk fog uralkodni, és sokkal kevesebb figyelmet fordítottunk arra, hogy stílusbeli meghatározások erdejében elveszve próbáljunk meg lavírozni.

2010. augusztus 17., kedd

Összefoglalás

Megállapítható tehát az a tény, hogy míg a jazz-rock szó két zenei stílus fúzióját jelenti, addig számtalan olyan kezdeményezés van, amely más irányokból, irányzatokból közelíti meg ezt a műfajt. Mégis ezt a stílusjelző nevet használják megnevezésükre. Ez annak köszönhető, hogy mindegyik zenében, amelyet ebbe a stílusba kategorizálnak, vannak hasonló motívumai, jellemzői, amelyek által erre a stílusra általánosítanak. Ezt sok esetben a ritmus, és a hangzásvilág alapján állapítják meg, döntik el a zenetudósok és kritikusok. Azt, hogy melyik az a stílus, amely egy adott zenekarban dominál, azt pedig a bemutatottak alapján egy kontinens sajátos kultúrája határozza meg. Amíg Amerikában, a jazz-rock stílusban a jazz uralkodik, addig Európában a rock és a klasszikus zene kap nagyobb érvényesülést.

Az európai és az amerikai jazz-rock összehasonlítása Emerson és Zawinul munkásságán keresztül

Emerson munkássága hidat képezett a klasszikus zene, a jazz és a rock között. Megtalálta mindháromban azokat a közös motívumokat, amelyek együtt alkalmazva működőképesek. Egy nyilatkozatában beszélt arról, hogy nagy hatással voltak rá ifjú korától a „blue note” irányzatok, de ezeket is európai gyökerűnek tekinti. A „blue note” skála évszázadok óta nagyon elterjedt az angol és az ír népzenékben. A skála felépülése: alaphang, nagy szekund, a dúr és a moll terc is benne van, a tiszta kvárt, a tritónusz, - amely a jellegzetessége a blues skálának, - a tiszta kvint a nagy szext, és benne van a kis szeptim és a nagy szeptim is. A blues zenét is sokan származtatják ebből a skálából, mert zenekutatók Afrikában is felfedeztek olyan falvakat, ahol a mai napig használják népi hangszereken és vokális formában.
Alapvetően Emerson a klasszikus, főként a barokk zene felől indult, azt tágította ki az angol folk, a jazz és a rock elemeivel, illetve kelet-európai, olykor balkán népzenei hatásokkal. Véleményem szerint, a rock és a jazz is elsősorban előadási kontextus nála, és csak ritkán kompozíciós. Az improvizációi a barokk kadenciák logikáját követik annyiban, hogy terjedelmüket kivéve teljesen kötött szerkezetűek. Nem egy „feelinget járnak körbe”, hanem zenei gondolatokból épülnek fel. Valójában közös improvizációk sincsenek a zenéjében, amit kollektívan adnának elő. Inkább csak szólók, amelyek szinte mindig megírt motívumok bravúros variációi. A koncert felvételeket elemezve hallható, hogy minden esetben előre kigyakorolt, jól felépített és kitalált szólókat játszik. A dalok szerkezetét tekintve mindennek helye van és csak nagyon ritkán lépnek ki ebből a szerkezetből. Zongora szólói mesteri módon vannak kidolgozva. Több zongora improvizációján évekig dolgozott. Ez a tulajdonsága az európai kultúrához vezet vissza, hiszen Bach is úgy írta meg több darabját, hogy valójában tökéletesesen felépített improvizációkat jegyzett le. Vannak olyan darabjai, amelyeket elmondása szerint teljesen Bartók-i gondolkodásban dolgozott ki, viszont a mű felér egy modern jazz darabbal. Riportjaiban sokszor hivatkozik Bartókra, és Bachra is, hogy rajtuk keresztül el lehet jutni a jazzhez, és nem csak a feketék zenéjén keresztül lehetséges ez a folyamat.
Zawinul munkásságát tekintve, bár európai származású, mégis személyiségére és játékára a legnagyobb hatással az amerikai jazz volt. Abban az időszakban érkezett az Egyesült Államokba, mikor a jazz zene a fénykorát élte. Játékát élete során mindig a jazz különböző irányzatai befolyásolták. Ritkán tett utalásokat zenéjében európai klasszikus zenészekre, vagy a rock sajátosságaira. Zenéjében, zenei világában a meghatározó mindig a jazz volt.
A Weather Report zenéje minden esetben a jazznek megfelelő harmóniákból és a jazzben használatos skálák világából épült fel. Minden, amit Zawinul felhasznált a zenéjében, azt az amerikai kontinensen kialakult zenei stílusok jegyében tette. Gyakran alkalmazott a Weather Report darabjaiban klasszikus „Big Band” felrakásokat szintetizátoron. Amelyeket szinte egyedülállóan ő alkalmazott a jazz-rock világában. Mellette fúvós hangszereket imitáló hangszíneket készített, amelyekkel ritmizált és nagy zenekari hatást próbált elérni. És gyakran kísérte Shorter játékát ilyen módon. Zawinul a jazz műfajt kezdettől a feketék stílusának titulálta, és nem húzott párhuzamokat az improvizációk és az európai klasszikus zenék között úgy, mint Emerson. Zawinul szerintem mikor a feketék jazz stílusáról beszélt, akkor elsősorban minden esetben az előadási módra gondolt. A frazírozási technikákra a beat és off beat kapcsolatára, és arra az életérzésre, ami csak abban a társadalmi közegben működött, amiben ők éltek.
Zawinul élete során megfigyelhető, hogy elképesztő módon sajátította el azt a játék stílust, amelyet eddig csak a fekete zenészek előadásában lehetett megfigyelni. A szvinget és a bebop zenét is teljesen magáénak tudhatta. Dallamvezetései a Weather Report korszaka alatt is a feketék jazz gondolkodásának felelt meg. Míg Emerson az európai klasszikus zene dallamvilágát alkalmazta, gondosan, előre kitalált szólókkal, addig Zawinul nagy hangsúlyt fektetett a közös, kollektív improvizációk, és rögtönzések tökéletes kifejlesztésére.

ELP (Emerson, Lake and Palmer)

Emerson fő hangszerei a kezdeti időkben egy Hammond L-100 típusú orgona volt és egy zongora. Pályafutása során orgona játéka világhírűvé tette a Hammond cég hangszerét. Amikor 1970-ben megjelent első lemezük, a közönség már nyitott volt a bonyolult progresszív zenékre. A lemez borítóján egy festmény látható Bartók fejével és egy fehér galambbal. A lemez legelső kompozíciója a „Barbarian”. Ez a dal magába foglalja Bartók „Allegro barbaro” című 1911-ben keletkezett zongoraművét. A darabot a rockban is használt torzított hangszerekkel adják elő. Rengeteg kisszekund és tritónusz alkalmazásával. Ettől nagyon vad és nyers lesz a mű. Emerson egy Budapesti riport alkalmával elmondta: „Véleményem szerint minden zenész abból a kultúrából merítsen, amelyikbe tartozik. Mindenki ahhoz a kultúrkörhöz tartozik, amelyikben felnőtt. A mi kultúránknak pedig európai gyökerei vannak. A közép- és kelet-európai zenét azért szeretem, mert nem a technikalizáltságból fakad, hanem érzés és élet van bennük.” (Vasváry-Tóth Tibor és Újvárossy-Nagy Krisztina – Emerson, Lake and Palmer, Revelation Alapítvány, Budapest, 1999. 43.old.) A lemezről a leghíresebb daluk a 3-as szám a „Knife Edge” egy cseh zeneszerző Janacsek „Sinfoniettá”-jából merít. Igazi progresszív dal, melynek kétszólamú klasszikus szólója igen figyelemre méltó. Hasonló hangszerelést alkalmaznak, mint a „Barbarian” című darabban. Hirtelen megállások a periódusok végén. Janacsek darabjából a vezérdallamot használják, és az egész mű során mindig visszatér ez az egyszerű, de nagyon fülbemászó motívum.
A következő lemezük a „Tarkus” hét tételből álló mű. Első tétele kvártos felrakásokból álló harmóniák füzére, amely basszus groove-ként folyamatosan lüktet. A tempó 5/4-es. A tételek során a metrum folyamatosan váltakozik, tele különálló részekkel. Egy tétel felépülése során annyi téma és ötlet hangzik el, hogy egy átlagosnak mondható rock zenekar az album egyetlen dalából is egy lemezt tudna készíteni. A „The Only Way” című szerzeményében a bevezető Bach F-dúr Toccátájának részlete, a közép részben pedig a d-moll prelúdimnak eleje hallható. Az „Infinite Space” című dal Bartók „Allegro Barbaro”-jának tovább gondolása, melyben a 3/4-ed és 4/4-ed váltakozik, tele kvártos felrakásokkal. Az improvizáció alatt pedig távolság alapú skálákat használ fel.
Talán leghíresebb átdolgozásuk Muszorgszkij „Egy kiállítás képei” című darabja. Eddigi lemezeiken csak egy „ragtime-os, boogie woogie”-s dal volt, ami a régi amerikai klubok hangulatát idézte. Ezen a lemezen viszont „Az Öreg Kastély” című dal után egy blues variáció következik. Emerson tökéletes frazírral játszik orgonán. Zseniálisan viszi bele a klasszikus zenébe a rockot, és a jazzt. Sok esetben megváltoztat akkord felrakásokat a Muszorgszkij darabhoz képest, de ezeknél a helyzeteknél rögtön indokolja az okát. Ez legtöbb esetben a szintetizátorok alkalmazása miatt van, amelyek monofónikus hangszerek voltak ebben az időben.
A „Brain Salad Surgery” lemezen hallható egy Ginastera feldolgozás „Toccata” címmel. Klasszikus pontossággal eljátszott mű. Végig improvizatív jellegű és közben egy tökéletesen kidolgozott művet hallunk. Ezen a lemezen hallható talán munkásságának a legnagyobb sikerét hozó több tételből álló darabaja a „Karn Evil 9”, ami a lemez központi, közel fél órás műve. A darab egy jövőképet vetít elénk, amely a gépek uralmáról szól. A darabra jellemző az akkor feltalált polifonikus Moog szintetizátor forradalmi használata. Klasszikus kadenciákon keresztül, jazz zongora nyitányon át, a végére egy nagyon erősen torzított Hammond orgonahangzással jelképezik a gépek végső uralmát. Majd a Moog hangszerbe bevezetett mikrofonon keresztül, géphangon beszél Emerson. Ez akkoriban új technikai megoldásnak számított. A műben fellelhető, hogy minden új témát megismételnek. De így is egy tétel legalább 10-15 témából áll össze.
Emerson rengeteg átdolgozást készített. Saját Piano Concertot írt. Hangszereléseket készített filharmonikus zenekarra és több Hollywoodi filmhez. Concertóját több éven keresztül készítette. Az első tétele Stravinsky-t juttatja a hallgatóság eszébe. Az atonális kezdést követően visszatér a dúr-moll hangrendszer törvényszerűségéhez. A mű során a tételekben fellelhető Mozart, Gershwin, Ginastera, és Bartók 3+3+3+2 ritmizálása is. Ezt a ritmikát Emerson több darabjában is előszeretettel használta. Több helyen a műben jazzes játék és frazír figyelhető meg és jazz harmóniák tömege. A jazz felrakások és a játék Oscar Petersont juttatja az ember eszébe. Bal kézben tágfekvésű harmóniákkal való „ugrálós” stride szerű zongorázás. Jobb kézben pedig, Peterson zongora figurái figyelhetőek meg. A komolyzene kritikusai leszólták, mert rock zenésznek titulálták Emersont. A rockzene kritikusai pedig azért, mert klasszikus jellegű projektbe kezdett. Rövid időn belül észrevették Európában, hogy a műve hatására újra érdeklődni kezdtek az emberek a klasszikus zene iránt. Végül megkapta a neki járó tiszteletet és a világ klasszikus rádióállomásai is műsorukra tűzték.

Keith Emerson munkássága

Emerson 1944-ben született Angliában. 8 éves korában kezdett el zongoratanárhoz járni. Elmondása szerint, nem igazán szerette a skálákat gyakorolni. Tinédzser korában már jól felszerelt könyvtárak voltak, ahol lehetett zenét hallgatni és barátaitól is rengeteg lemezt kapott kölcsön. Leginkább Charlie Parkert, Art Tatumot, Oscar Petersont és Dave Brubecket értékelte. A klasszikus zenéből pedig Bach volt a kedvence. 18 éves korában bekerült több jazz trióba, big band-be, ahol „jazz standard”-eket játszottak. Minden éjjel játszaniuk kellett, ezért minden reggel elkésett a munkából. Miután felmondtak neki, 1963-ban bekerült a T-Bones nevű zenekarba, amellyel kisebb sikereket értek el. Ekkorra már komolyan foglalkozott azzal a gondolattal, hogy a klasszikus zenét valahogy ötvözni kellene a jazzel és a rockkal.
1967-ben megalapította első zenekarát a Nice-t. Ebben a zenekarban már az ő hangszerelései voltak reflektorfényben. Olyan zeneszerzők műveit írta át elektromos hangszerekre, mint Jan Sibelius: Karelia-szvitjét, Csajkovszkij: VI. Patetikus szimfóniáját, és Bach: III. Brandenburgi versenyét. Emerson már itt is megelőzte a korát, fantázia-gazdag ötleteivel, melyekkel a klasszikusok legapróbb szépségeit is képes volt átültetni elektromos hangszerekre. Rengeteget foglalkozott ebben az időben a jazz és a rock fúziójával. Kereste azokat az irányokat, amiket még senki nem fedezett fel. A leghíresebb Nice lemez ebben az időszakban született, melyen a legismertebb daluk szerepel: Leonard Bernsteintől a „West Side Story”. Ez a dal 16 héten átvezette a slágerlistákat. Meghívást kaptak Amerikába, ahol rögtön be is tiltották őket, mert a műsor keretében elégették az amerikai zászlót. Híres Emerson mű ebből a korból az „Öt Híd”-nak elkeresztelt kompozíció. Emerson szerint, a híd-jelkép. Zenei hidat képez a korai barokk és a modern, szabadabb, kötetlenebb zenei formák között. A lemez létrehozásánál Eger József, a Londoni Szimfonikus Zenekar magyar karmestere volt Emerson segítő társa. A Nice feloszlása előtt Emerson egy nyilatkozatában elmondta, hogy elsősorban a barokk, a romantikus és a modern stílus szellemiségének átörökítését és ápolását tűzte ki célul. Ebben kiváltképp Copland és Bartók követését tartotta fontosnak. Rövid időn belül társra talált Greg Lake (gitáros, énekes) személyében, aki énekesként hasonló dolgokat akart véghez vinni. Akkoriban Lake Anglia egyik leghíresebb progresszív rock zenekarában a King Crimson-ban játszott. Dobosnak Mitch Mitchellt, Hendrix dobosát akarták, de ő nem vállalta. Így esett a választás Carl Palmerre (dobos). A zenekar gitárosának Emerson Jimmy Hendrixet szerette volna, aki örömmel vállalta a feladatot, de az első próba előtt két héttel meghalt. Így a tervezett HELP (Hendrix, Emerson, Lake, Palmer) együttesből lett ELP.

Az angol jazz-rock kiválóságai

Az angol jazz-rock kiválóságai

Volt egy olyan művész rétege Angliának, akik még ha sikeresekké és világhírűvé tudtak is válni, nem kerültek bele a pénzorientált zenekereskedelembe. Ezek voltak a jazz-rock zenekarok mint a Cream, Soft Machine, Nucleus, Traffic, Colosseum, Caravan. Ezeket a zenekarokat megkülönböztetik a jazz-rockon belül. Vannak olyan zenekarok akik „jam” és improvizáció orientált zenét játszottak. Ilyen a Traffic. 20 perces dalok, végig tele szólókkal. Van egy csoport, akiket úgy jellemeznek, hogy köntörfalazók, kihívók, és kiszámíthatatlanok. Ilyen a Soft Machine és a Nucleus.
A Cream együttesben Eric Clapton gitár virtuóz játéka egyedülálló, a gondolkodása Angliában forradalmi volt. Sokszor váltott úgy hangnemet, hogy a szűkített körön haladt, tehát kistercenként dúrból mollba és ezeknek a variációit alkalmazta.
Soft Machine zenekar 1966-ban alakult. Az első felállás még brit underground befolyás alatt állt. Első lemezüket New Yorkban rögzítették 1968-ban. Ez stílusilag már pszichedelikus rock, proto-progresszív jazz-rock volt. Korát megelőző korszakalkotó volt ez az album, mert olyan hangszerelések hallhatók az anyagon, amelyeket csak Amerikában használtak idáig. Az igazi sikert még a második lemez sem hozta meg, pedig felépítésében a dalok már fúziós irányzatok felé tekintett. A harmadik lemez a „Third” volt, amely a legtovább árult és a legsikeresebb lemezük volt. A zenekar tagjai járatosak voltak a különféle zenei műfajokban, de legfőképpen az eklektikus zseni, Ratledge (billentyűs), akinek zeneszerzői és kiemelkedő improvizációs képessége, ügyintézői tevékenysége, a legmagasabb szintű kollektív minőséget eredményezte. Sikereikben főszerepet játszott Wyatt (énekes) csodálatos éneke és különösen eredeti dobjátéka. Hopper (basszusgitáros) dalainak szokatlanul avantgárd popos hangzása, és „makacsul” ismétlődő osztinátós groove-jai korszakalkotóak voltak Angliában. A lemezen minden dal eléri a 20 percet és folyamatosan tudnak újat mutatni. Mindig valami váratlan jön, amire nem készült fel a hallgatóság. Ezek a legtöbb esetben nincsenek alátámasztva dinamikai részekkel, nem lehet érzékelni a váltások helyét, folyamatosság észlelhető akár a Wether Report esetén. Ratledge munkássága alatt a hetedik lemezig jutott. Zseniális hangszerelések a jazz-rockra jellemző gördülékeny ritmusok, rengeteg tempóváltás, „maratoni” hosszúságú szólók jellemezték zenéjét. A sok tag cseréje mellett, több fúvós is csatlakozott hozzájuk a Nucleus, Ian Carr által vezetett zenekarból, amely kifejezetten jazzes irányzatú zenekar volt. A fúvós szekciónál megfigyelhető a jazz-rock egyik sajátossága, hogy rengetegszer oktáv távolságra játszanak unisono-t, amely elég erős hangzást kölcsönöz a zenéjüknek.
A Soft Machine zenekar középső korszaka nagyon hasonlított a Weather Report Jaco Pastorius-os korszakhoz. A különbség, hogy míg a Weather Reportnál a ritmikákon nagy hangsúly volt, addig a Soft Machine inkább a hangszerekkel próbálta ezt a lüktetést megteremteni, egyenes dobjátékra. Az igazi Amerikai jazz-rockos világot akkor érte el a Soft Machine mikor Allan Holdsworth ott játszott. Erre az időszakukra jellemzően, zenéjükben kerek egész dallammondatok hallhatók, és rengeteg modális, melódikus, és távolságra épülő skála van jelen. Nagyon sok esetben a groove-ok félhanggal feljebb ismétlődnek periódus szerint, amely a tengelyrendszerrel függ össze. Ez a megoldás általában jellemző a zenekarra, és ezeknél a részeknél pentatonra épülő szólók vannak. Ezt a tengelyes behelyettesítést Amerikában már régóta alkalmazták a jazzbe és a jazz-rockban is pl. Herbie Hancock. Mégis egészen más frazírral játszik Ratledge. Sokkal egyenesebben. Ez az európai klasszikus kultúrához vezethető vissza. A tengelyrendszer lényeges vonásaiban már a bécsi nagy művészeknél megfigyelhető volt. A korai lemezeken a „ködösebb” részeket azzal magyarázták, hogy pszichedelikus zenét játszanak, amely kategóriába ez bele is fért. Holdsworth zenekarba lépésével ezek a „ködös” részek eltűntek.
Allan Holdsworth (gitáros) a „Bundles” című lemez megjelenésekor csatlakozott a zenekarhoz. Játéka annyira modern és virtuóz, hogy sokaknak McLaughlin játékát idézte fel. A zenekarba lépése teljesen más zenei világot adott a Soft Machine-nak. Tökéletesen hallhatóak a periódusok, dinamikai felvezetések, és lezárások. Nincsenek fölösleges részek, a szólók alatt megírt akkord menetek vannak.
Utolsó lemezük a 1981-es „Land of Cockayne” volt, ezen olyan művészek közreműködtek, mint Jack Bruce, aki a „Cream” együttes basszusgitárosa volt, Allan Holdsworth, Dick Morissey, Ray Warleigh saxofonosok, és John Taylor zongorista. Ezek a zenészek már magas szinten ismerték az amerikai jazz irányzatokat, de zenei hangzásukban mégis európaiak voltak. Ennek oka az volt, hogy hiába ismerték a swing lüktetését, zenéjükben mégis rockosan, egyenesen játszották a témákat. Ezen a lemezen olyan hangszerelések is vannak, amiket eddig csak Hollywood gyártott a filmekhez. Csodálatos kompozíciók, filharmonikusokra írt művek, tele kvártos akkordfelrakásokkal. A dalok címei is utalnak arra, hogy elvont távoli világokba próbálják a hallgatóságot elrepíteni. Ez sikerült is nekik.
A zenekar feloszlása után a jobb koncert anyagokat megjelentették. Ratledge az élőkoncertek varázsáról hasonlóan nyilatkozott, mint Zawinul. Zawinulnak is kezdetektől fogva a Weather Reporttal az volt az álma, hogy koncerteket rögzítsenek. De, technikailag ez csak sok idő elteltével tudták megoldani. A Soft Machine koncert anyagok megdöbbentően eltérnek a lemez anyagától, ami a Weather Report koncert anyagain is megfigyelhető. Hosszú percekig tartó improvizációk, ahogy ezt Shorter, és Zawinul is tette. Precízen felépített szólók billentyűn, fúvós hangszereken, és gitáron.