Hard Rock

Ebben az időszakban nagyon nagy teret kapott a hard rock stílus, amelynek legnagyobb képviselői a Deep Purple, Led Zeppelin volt. Ezekben a zenekarokban már tanult igazi stúdió zenészek játszottak, némi image mögé bujtatva. Zenéjükben fellelhetők voltak a közel-keleti motívumok. Mégis a stílusból fakadóan keményebb rockról volt szó. Ez a keménysége abban rejlett, hogy nagyon feszes tempó, és a torzított gitár hangok különböző beállításai jellemezték, és mindehhez egy „kiabáló, sikoltozó” énekhang társult. Ezek a tulajdonságai a hard rocknak sokkal nagyobb, jó értelembe vett indulatokat váltottak ki a hallgatóságból, és hatással voltak a mellette kifejlődő jazz-rock zenekarok játékára is.

A Pink Floyd

Ahogy az Amerikai jazz-rocknál szó volt Miles Davisről, mint úttörőről. Angliában meg kell említeni a Pink Floydot. Ez a zenekar már a 60-as évek közepén próbálkozott olyan jellegű zenével, ahol nagyobb időintervallumot átölelve szólóztak meghatározott harmónia menetre, de inkább kísérleti jelleggel.
Angliában ez egy olyan időszak volt, mikor a sorra létrejövő zenekarok valami újat próbáltak létrehozni. Ki akartak törni az angol-szász zenekultúrából. Ezért a zenészek minden érdeklődése a tengerentúli zenék világába vezetett. Próbáltak az amerikai zenékhez hozzá tenni, elvenni belőlük és közben a saját zenei kultúrájukat is hozzáadták akarva akaratlanul. A Floyd zenéjére jobban illik a pszichedelikus rock kifejezés. Amelyet ebben az időben azokra a zenekarokra használtak, amelyek valamilyen hallucinogén kábítószer hatására játszottak. Jellemző volt a játékukra a modális dallamvilág, és az ezoterikus szövegek, amelyek általában álmokról, víziókról, hallucinációkról szóltak. A dalok hosszabbak voltak, hosszú hangszeres szólókkal, a drogok hatását idéző effektekkel, például torzítással, visszhangokkal, visszafelé vagy késleltetve lejátszott hangokkal és a fáziseltolódással. A későbbi európai zenei világ, a rock és a jazz-rock, rengeteg technikai újítást hasznosított az ő kísérletezéseikből. Korszakalkotó lemezeik jelentek meg például „Dark side of the moon”, „Animals”. Későbbi lemezeiken alapvetően már egy sokkal letisztultabb és igényesebb hangzás világ volt, mint a kísérleti időszakaikban.

Jazz-rock Európában

Legelső lépésben fontos megemlíteni, hogy Európát tekintve a legforradalmibb zenei újítások Angliában történtek, akkor mikor az elektromos hangszerek megjelentek a piacon. Rengeteg esetben hozzák egy kalap alá a jazz-rockot és a progresszív rockot. Az európai zenekultúra kutatók egy része mind a kettőt az európai klasszikus zenéhez és az amerikai jazzhez vezetik vissza, és onnan gyökereztetik. A jazz-rock rendszerint „pörgősebb”, élettel telibb, gördülékenyebb a progresszív rocknál. A progresszív jazz-rock viszont már mind a két stílus legkiválóbb elemeit alkalmazta, mint egy kivonatot képezve az előd stílusokból. Letisztultabb, mégis a forradalmi kutatások tárháza volt jelen ebbe a stílusban.
Angliára nem volt jellemző a 60-as években, hogy akusztikus hangszerekkel játszottak volna bármilyen zenét is, kivéve a klasszikus zenét és a népzenét. Elvétve volt az országban egy-két olyan klub ahol, autentikus amerikai jazz szólt, megpróbálva leutánozni az Egyesült Államokban lévő klubok világát. Ennek azonban nyílván, nem volt olyan kultúrája Angliában, mint Amerikában.

Zawinul és a világzene

Sok zenekritikus az ő nevéhez köti a világzene mint stílus egyik legérdekesebb irányzatának megteremtését. Abban az értelemben, hogy ötvözte különböző kontinensek zenéit, és ebből egy egészen különleges stílust hozott létre. Mikor megkérdezték tőle, hogy mi a világzene, ő erre azt válaszolta röviden, hogy „Ellington és a krumpli, Afrika és Ázsia zenéje.” (Gunther Baumann – Zawinul – Életem a jazz, Aposztróf Kiadó, Budapest, 2007. 179. old.) Duke Ellington mondta egy tv-riport során, ahol ezt kérdezték tőle: „Kik az Önhöz közelálló emberek?” Elgondolkodott majd így szólt: „Az emberek, így pontos a válasz – mivel az összes ember közel áll hozzám.” (Gunther Baumann – Zawinul – Életem a jazz, Aposztróf Kiadó, Budapest, 2007. 180. old.) Ezt használta fel Zawinul. A krumpli azért, mert Ausztriában rengeteg krumpliból készült ételt fogyasztottak. Ezzel hazájára tekintett vissza. Különböző földrészekről hívott zenészeket a lemezhez. Elmondása szerint, nagyon bonyolult folyamat az együtt zenélés, fokozott érzékenységet kíván, mert különböző kultúrákból érkező emberek zenei megnyilvánulásai egészen mást hoznak ki az emberből játék közben, mint mikor valakivel évek óta együtt játszik. Egészen más inspirációk adódnak egy ilyen jellegű közös zenélés közben. Zeneileg a fejben meglévő skálákat egészen máshogy használja egy indiai vagy egy európai. Máshova téve a hangsúlyokat, és a skála elindítását és befejezését. Ezek a zenei tulajdonságok rengeteget változtatnak a hangzásvilágon, főleg, ha olyan népi hangszereken teszik ezt, mint a Zawinul mellett játszó zenészek. Dél-Amerikai és Afrikai ütős hangszerek, kórusban való éneklés népdalszerűen. Pl. a férfiak énekelnek először, nők válaszolnak rá, akár egy törzsi közösségben. És ezek mellett az autentikus hangszerek mellett megjelenik a szintetizátor, és az elektromos gitár. Ezek a hangszerek, improvizatív jelleggel vannak jelen. Nagyon ritkán térnek vissza egy dallamhoz. Így a műveknek lesz egy folyamatossága, ami sohasem áll meg. Egyedül a fantázia szab határt, a folyamatosan újat játszani próbáló zenészek közt. Sok esetben viszont monoton játék történik. Ami szintén a zene lebegését folyamatos pörgését, lüktetését adja, mint a rock zenében és, mint az afrikai törzseknél megfigyelhető kántálás, amely később extázishoz vezet. Ezt az extázist a ritmus okozza, mert míg úgy tűnik, hogy monoton ismétlődik, addig közben sohasem történik ugyanaz, folyamatos hangsúlyváltoztatások vannak. Zawinul nagyon jól vitte át ebbe a stílusú zenéjében a jazz-rock stílus legkiválóbb motívumait.

Zawinul és a zeneszerzés

Mikor Zawinult megkérdezték a zeneszerzéssel kapcsolatosan, azt mondta: „Sosem tanultam a zeneszerzést. A hangszerelést sem. Magamtól tanultam meg – tudom, hogy szóljon a zene. Semmi gond. Nem hangjegyekről és akkordokról kell, hogy szóljon, hanem történetekről… Abban a pillanatban, amikor az ihlet megszáll, a józan gondolkodás megszűnik és megáll az idő. Az ember fénysebességgel száguld. Néha olyan mértékű transzba esik, hogy mikor visszatér, úgy érzi nem múlt el idő. A zene mindig egy celebration, egy ünnep.” (Gunther Baumann – Zawinul – Életem a jazz, Aposztróf Kiadó, Budapest, 2007. 78-79. old.) Sokszor koncerteken is érezhető volt náluk ez a hatás. Mintha a mű a színpadon keletkezett volna. És a hallgatóság egy kollektív rögtönzésből kialakult, komplett művet hallhatott.

A Weather Report hatása, a zenekar feloszlása

Zawinult megkérdezték arról, hogy miben rejlik a Wether Report varázsa, mitől más, mint más zenekarok. „Egész életemben jazz zenész akartam lenni, de számomra a régi be-bop-zene ritmusa nem volt elég pregnáns. Így olyan jazz-zenét akartam művelni, melynek ritmusa sokkal erősebb, mint az addigi megszokott. És a ritmus a legfontosabb elemek közé tartozott a Weather Reportnál.” (Gunther Baumann – Zawinul – Életem a jazz, Aposztróf Kiadó, Budapest, 2007. 139. old.) Szerinte számos olyan fekete zenész van, aki nagyon jó ritmusérzékkel születik, de kevesen rendelkeznek nagy ritmussal. Ezen ő annyit ért, hogy kevesen tudnak közülük eltérni az egyenes metrumtól, a négynegyedes ütemtől, úgy hogy a zene ennek ellenére szvinges maradjon. „Amikor játszottunk, úgy szólt a zenénk, mintha könnyű lenne, és egyébként ilyennek is kell maradnia. A hallgatóság nyugodtan gondolja azt, hogy Csakhogy erre még senki sem volt képes.” (Gunther Baumann – Zawinul – Életem a jazz, Aposztróf Kiadó, Budapest, 2007. 139. old.) Hozzá kell tenni még azt is, hogy Zawinulnak nagyon közeli barátja volt a jazz világszínvonalú ritmikai zsenije, Thelonious Monk zongorista, aki Zawinulnak példaképe volt. Éveken át nagy hatással volt Monk munkássága a játékára.
Jaco Pastorius halála után rengeteg zenész cserélődött újra a zenekarban és már nem volt semmi sem a régi. Érezhető a későbbi lemezeiken, hogy valami elveszett a régi stílusból. De folyamatos átalakulás és új dolgok megjelenése vehető észre. Pályafutásuk végén újra készítettek egy „Weather Report” című lemezt, mintegy a zenekar életének lezárásaként. Ezek után Wayne Shorter és Zawinul is a saját projektjein kezdett el dolgozni. 15 éven keresztül játszottak együtt és a zenekar mellett egyiküknek sem jutott ideje a szólókarrierre. 1986-ban ez a váltás megszületik, mert Zawinul megjelenteti az első, „Dialect” című lemezét. Ez már végképp nem sorolható az újságírók által sem a jazz-rock stílusba. Teljes mértékben megteremtette ezzel a lemezzel a világzenei stílus egyik legcsodálatosabb irányzatát. Régebben is használt világzenei elemeket a Weather Reporttal és a zenészek ott is többféle kontinensről származtak. A saját projektjében erre még nagyobb hangsúlyt fektetett. Zenéjében továbbra is a ritmika volt a legdominánsabb. Nagyon gyors basszus-groove-ok követték egymást. Népi jellegű éneklés történt, exotikus hangszerek imitálása szintetizátoron, a vocoder használatával olyan volt, mintha egy kórus énekelt volna, pedig sokszor csak Zawinul énekelt egy mikrofonba, ami egy szintetizátorral volt összekötve, és ahány hangot lefogott, annyi szólam szólalt meg énekhang formájában. Ez a vocoder lényege. Ez a fajta megoldás végig jellemzi Zawinul szólókarrierjét.

Szintetizátorok, újítások

Zawinul rengeteg újítást tudhatott maga mögött a szintetizátorokkal kapcsolatban. Eleinte a felvételeken egy Sputnik hangszer hallható, majd a „Black Market” című lemezen már több szintetizátor ismerhető fel, mint pl. az Arp és a Moog. Ezeken különböző kapcsolásokat kellett végrehajtani, hogy más legyen a hangjuk. Ezeknek a hangszereknek a használatának elsajátítása felért egy külön hangszeren való játék megtanulásával. Nem csak a billentyűzetek mérete más, hanem a hangszínek is más és más játékstílust követeltek. Zawinul egyik sajátos ötletét egy Arp hangszeren valósította meg. Ennek a neve Inverted keyboard setup. A beállítás lényege a tükörmódszer volt. Egy C hang az C, de, ha egy hanggal lejjebb játszott egy H-hangot, akkor egy C fölötti Cisz hang szólalt meg. Ha lefelé haladt a billentyűzeten, akkor felfelé ívelő dallamot hallhattunk. Nagyon sok gyakorlást igényelt ez a fajta játékmód. A dallamnál még talán nem is olyan nehéz, de mikor harmóniát kellett lefogni, az nagyon nagy szellemi munkát igényelt. Mikor megkérdezték tőle, hogy ennek még is mi az értelme, ő azt válaszolta, hogy mindig reakció késszé válik az ember tőle, és mindig rengeteg meglepetést rejt önmagában. Az előnye egyébként ennek a módszernek, hogy teljesen máshova vezette el őt és ettől a hangzás más lett. Másfajta mozgást és másfajta tónust adott. Nagyon felgyorsította ez a fajta játék a gondolkodást. Mert míg például a jobb kezével egy másik klaviatúrán D-dúrt fogott, addig a balkezével az inverted billentyűzeten egy Esz- mollt kellett játszania. Jó példa erre a leghíresebb darabja a „Birdland”, amely talán a legnehezebb is. Míg balkézzel az alapot játszotta, addig a jobbal a témát kellett és a szólót. Mellette a dal alatt megszámlálhatatlan átkapcsolás történt, amit szintén ő vitt végbe.
A másik újítása egy hangszertalálmány volt, amit a Korg cég gyártott: a „PePe”. Ez egy melodikára hasonlított. A lényegét tekintve egy fúvós hangszer, amely mikrofonnal volt ellátva és egy gomb lenyomásával akár hat hangot is meg tudott szólaltatni. A legtöbb új hangszeréhez kapott programozási kulcsokat, így teljesen más hangokat tudott létrehozni a hangszerekből, mint egy átlagos zenész, aki a hangszerboltban megvette a hangszert. Ő ezeket mindig fel is használta és ettől teljesen egyedivé vált a hangzásvilága. Az egész zenekarra kiterjedt, hogy rövid időn belül a jazz klubokból a nagy stadionokban és rock-arénákba találták magukat. Ez azt eredményezte, hogy folyamatosan vissza tudták forgatni a pénzüket a technikai igények kielégítésére.