A jazz-rock mint zenei stílus bemutatása. A műfaj nagyjainak jellemzése. Beszélgetések kezdeményezése a témához fűződően.
2010. április 30., péntek
A jazz-rock
Különbségek jazz és a rock között
A másik ellentét, hogy míg a rock zenében csak néhol jelenik meg a modális jelleg, addig ebben a korszakban a jazz már rég túljutott a modális zene minden formáján, és már a tizenkét-fokúság jellemzi.
Alapvető ellentét még a frazírozási technika, ami a jazzben elkerülhetetlen lásd pl. Bill Evans nagyon érzékeny hangsúlytechnikáját. A rockban ez a fajta off-beat-es hangsúlyozás egyáltalán nem létezik.
2010. április 28., szerda
A jazz-rock kialakulásának története 2.
A 40-es évek végén uralkodó jazz stílusok közé tartozott a bebop, hard bop, és a modális jazz. A jazz világban az 1950-es és ’60-as években egyfajta elégedetlenség alakult ki, a zenét korlátok közé szorító stílusjegyek miatt. Ezek a kötöttségeket okozó tényezők a következők voltak: a téma ütemszáma, az akkordsor, az egyenletes tempó, a beates és off beates hangsúlyozási technika, a „kiejtés”, vagyis a frazírozás nehezen rögzíthető stílusa. Ezeket a kötöttségeket azért fontos kiemelni, mert egy improvizatív jellegű játékban ezek tűnnek fel a legkevésbé a hallgatóságnak. Az 50-es évek második felében a harmóniai és ritmikai kötöttségek kezdenek fellazulni. A „free jazz” kifejezés ennek a folyamatnak a kiteljesedését jelzi. Egy nagy áttörés következik be a jazz történetében. Az eddigi sérthetetlen törvények után „mindent szabad”-elv lépett életbe. De egyfajta belső rend nélkül képtelenség művészetről beszélni. Coltrane-nél pl. megfigyelhetőek a saját maga által kitalált szabályok. A kérdés tehát pontosan az, hogy ki mit tart meg a zenéjében. A tonalitást, a metrumot, a hagyományos swing ritmizálást, a funkciós harmonizációt vagy a meghatározott akkordsort. A műfaj kiemelkedő alakjai közé tartozik Ornette Coleman, John Coltrane vagy Cecil Taylor.
A 60-as években a „free jazz” - zenészeknek szellemi és politikai mozgalmakban betöltött szerepe is volt. A liberális és demokratikus mozgalmak nem hoztak olyan változásokat, mint amilyenekre számítottak a feketék az egyenjogúságukat illetően. A mozgalmaikat, lázadásaikat több ízben leverték több amerikai nagyvárosban is. A legtöbb mozgalom így ideológiai síkra tevődött át. Erre viszont nagyon jó célt szolgált a feketék zenéje: a jazz, a blues. Az ideológiákhoz felhasználták az akkori kor zenészeinek munkáit, nyilatkozatait. Ilyen művészek voltak pl. Monk, Mingus és Davis.
A jazz-rock kialakulásának története
A rock-zene mint műfaj az Egyesült Államokban alakult ki. Gyökerei az Amerikába hurcolt, fekete rabszolgák zenéjéhez a blueshoz, és az európai telepesek főleg country stílusú zenéjéhez vezethetők vissza. A negyvenes években létrejött a blues új irányzata, amely a Rythm and Blues volt. Az R’n’B megtartotta a bluesos dallamvilágot és a rá jellemző harmóniameneteket, de a ritmusa gyorsabb lett és a bluesra jellemző hosszú improvizációs részek helyett nagyobb teret kapott maga a dal és az ének. Északon inkább a soul, és gospel zene elemeit használták, míg délen, ahol erősebb volt a blues, ott nyersebb hangzás, pattogóbb ritmus és sok fúvós jellemezte.
Az ötvenes években létrejött a rock ’n’ roll, ami jól táncolható zenének bizonyult. Ugyanakkor a gyökerei szintén a blueshoz és a country zenéhez vezethetők vissza. Innen egy lépés volt csak a rock zene kialakulása, amely futótűzként terjedt el az egész világon. Mindenhol nagy felháborodást keltve, és a lázadást hirdetve.
Az a fajta vadság, nyersesség, ami az amerikai rockot jellemezte, nem volt jellemző az Európában futó zenekarokra, s ha mégis, akkor azt az amerikai mintára megpróbálták beszüntetni. Ennek az oka Angliában például az volt, hogy a zenészek többsége gazdag értelmiségi családból származott, és ezekben a társadalmi körökben teljesen más erkölcsi normák uralkodtak, mint amilyet ennek az új irányzatnak a zenészei elkezdtek képviselni a zenéjük által. Ezért az idősebb társadalom mindent megpróbált annak érdekében, hogy ezt a jelenséget visszaszorítsa. Az ötvenes évek végén Európában a beatzene megelőzte a rockzenei irányzatot. A beat szó, mint kifejezés is a jazz ritmikájához vezethető vissza. Keményebb, lüktetőbb ritmusú zene volt a beatzene, mint a hagyományos tánczene. Ez is bizonyítja, hogy mekkora hatást gyakorolt a blues és a jazz a rockzenére.
A hatvanas évek közepére az európai rock sokkal precízebben, sokkal színvonalasabban szólalt meg, mint az amerikai. Ez sokkal unalmasabbá tette, hiszen pont azt a vadságát vesztette el, ami az amerikai rockzenét jellemezte. Ebben szerepe volt annak is, hogy a műfaj rövid időn belül jól jövedelmező iparággá vált. Megközelítőleg 1969-re Amerikában eszmeileg teljesen megszelídült a műfaj, megjelentek a hippi mozgalmak, a „szeressünk mindenkit!”- jelszavak, és kommunák jöttek létre. A naiv szeretet-eszméket rövidesen felváltotta a kábítószer-fogyasztás.
A hetvenes évek elején ennek az elüzletiesedett zenei iparágnak a túlhajszoltsága olyan nagyszerű művészek - szinte ugyan abban az időben történő - halálát okozta, mint Jim Morrison vagy Jimi Hendrix.
2010. április 27., kedd
A jazz-rock történeti bevezetése
A hatvanas évek elején két nagy irányzatból való kitörés jött létre Amerikában. Az egyik a jazzből, amely a „free jazz” irányába indult el. A másik a tánczenéből, amely a fiatalság lázadásán alapult és a rock zenét hozta létre. Az ifjúság nem csak a hagyományos tánczene ellen lázadt, mert ez már egyébként is nagyon távol esett a fiatalok érzelmeitől, életérzésétől, és magától is a süllyesztőbe került, hanem a free jazzhez hasonlóan, a fenn álló politikai renddel szembeni ellenállásról és lázadásról szólt. Ami a politikai részét illeti, ezt igazolja a free jazz-zenészek szoros kapcsolata a „Black Power”-rel és más, a feketék egyenjogúságáért harcoló mozgalmak létrejötte, illetve Bob Dylan, Donovan nyíltan politizáló dalai is. A polgári sznobizmus és prüdéria kigúnyolását pedig a legjobban talán a Rolling Stones, és a Beatles dalaiban lehetett felismerni. Az ebben a korban íródott daloknak a többsége az Egyesült Államok és Vietnám közti háborúról, a fajgyűlöletről, a diszkriminációról szólt. Ezek ellen tiltakoztak. Amerika egykori nagyobb jazz fesztiváljainak helyet adó városaiban, pl. Monterey-ben és Newport-ban több száz-ezren hallgatták ezeket az „úttörő” dalokat, amelyek nagyon nagy hatással voltak az akkori egyetemistákra és diákmozgalmakra.
Üdv mindenkinek!
Az oldal lényege lenne, hogy összesítse a világ jazz-rock kezdeményezéseit, irányzatait. És ezeket elemezve beszélgetni erről a zenei világról.
Sok szeretettel várok minden zenetudóst és laikusokat is.
Tisztelettel: Roberson