A free-jazz irányzat
A 40-es évek végén uralkodó jazz stílusok közé tartozott a bebop, hard bop, és a modális jazz. A jazz világban az 1950-es és ’60-as években egyfajta elégedetlenség alakult ki, a zenét korlátok közé szorító stílusjegyek miatt. Ezek a kötöttségeket okozó tényezők a következők voltak: a téma ütemszáma, az akkordsor, az egyenletes tempó, a beates és off beates hangsúlyozási technika, a „kiejtés”, vagyis a frazírozás nehezen rögzíthető stílusa. Ezeket a kötöttségeket azért fontos kiemelni, mert egy improvizatív jellegű játékban ezek tűnnek fel a legkevésbé a hallgatóságnak. Az 50-es évek második felében a harmóniai és ritmikai kötöttségek kezdenek fellazulni. A „free jazz” kifejezés ennek a folyamatnak a kiteljesedését jelzi. Egy nagy áttörés következik be a jazz történetében. Az eddigi sérthetetlen törvények után „mindent szabad”-elv lépett életbe. De egyfajta belső rend nélkül képtelenség művészetről beszélni. Coltrane-nél pl. megfigyelhetőek a saját maga által kitalált szabályok. A kérdés tehát pontosan az, hogy ki mit tart meg a zenéjében. A tonalitást, a metrumot, a hagyományos swing ritmizálást, a funkciós harmonizációt vagy a meghatározott akkordsort. A műfaj kiemelkedő alakjai közé tartozik Ornette Coleman, John Coltrane vagy Cecil Taylor.
A 60-as években a „free jazz” - zenészeknek szellemi és politikai mozgalmakban betöltött szerepe is volt. A liberális és demokratikus mozgalmak nem hoztak olyan változásokat, mint amilyenekre számítottak a feketék az egyenjogúságukat illetően. A mozgalmaikat, lázadásaikat több ízben leverték több amerikai nagyvárosban is. A legtöbb mozgalom így ideológiai síkra tevődött át. Erre viszont nagyon jó célt szolgált a feketék zenéje: a jazz, a blues. Az ideológiákhoz felhasználták az akkori kor zenészeinek munkáit, nyilatkozatait. Ilyen művészek voltak pl. Monk, Mingus és Davis.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése