A jazz-rock

A 60-as évek vége felé bontakoznak ki az első fúziós megmozdulások Amerikában. Ez a sajátos stílus a free jazz és a rock hanyatlásakor keletkezett. Nem véletlen azonban, hogy pont ez a két műfaj közeledett egymáshoz. Hiszen a rock-zene rengeteget merített a blueson és a beat-zenén keresztül a jazzből. A rekedtes rock éneklés pedig a feketéknél is megfigyelhető és a shoutból, illetve a gospelből származtatható. A rock-gitárosok esetében az sem vitás, hogy a figurákat az amerikai R’n’B- és blues-gitárosoktól vették át. Eric Clapton mondta egy vele készült riportban, hogy rengeteg T-Bone Walkert, és B.B. Kinget hallgatott, és az ő dalaik megtanulásával jutott el arra a szintre ahol most van. A jazz-rockot két féle módon definiálják. Az egyik feltevés az, hogy olyan hangszerekkel játszanak jazzt, ami a rock zenére jellemző (elektromos gitár, elektromos basszusgitár, hammond orgona). Egy másik megközelítés szerint a jazz-rock valódi rockzene, melyhez különböző – a stílustól „idegen” hangszerek alkalmazásával (például: szaxofon, vonósok, és egyéb más fúvós hangszerek) egy sokkal instrumentálisabb, teltebb hangzást érnek el. A jazz és a rock kapcsolatából kialakult stílust gyakran „jazz-fusion”-ként vagy „fusion”-ként emlegetik. Ez azonban jelentheti azt is, hogy a jazz bármilyen más könnyűzenei műfajjal összefonódhat. Például pop, reggae, folk, metal, funk, hip-hop.