A jazz-rock

A 60-as évek vége felé bontakoznak ki az első fúziós megmozdulások Amerikában. Ez a sajátos stílus a free jazz és a rock hanyatlásakor keletkezett. Nem véletlen azonban, hogy pont ez a két műfaj közeledett egymáshoz. Hiszen a rock-zene rengeteget merített a blueson és a beat-zenén keresztül a jazzből. A rekedtes rock éneklés pedig a feketéknél is megfigyelhető és a shoutból, illetve a gospelből származtatható. A rock-gitárosok esetében az sem vitás, hogy a figurákat az amerikai R’n’B- és blues-gitárosoktól vették át. Eric Clapton mondta egy vele készült riportban, hogy rengeteg T-Bone Walkert, és B.B. Kinget hallgatott, és az ő dalaik megtanulásával jutott el arra a szintre ahol most van. A jazz-rockot két féle módon definiálják. Az egyik feltevés az, hogy olyan hangszerekkel játszanak jazzt, ami a rock zenére jellemző (elektromos gitár, elektromos basszusgitár, hammond orgona). Egy másik megközelítés szerint a jazz-rock valódi rockzene, melyhez különböző – a stílustól „idegen” hangszerek alkalmazásával (például: szaxofon, vonósok, és egyéb más fúvós hangszerek) egy sokkal instrumentálisabb, teltebb hangzást érnek el. A jazz és a rock kapcsolatából kialakult stílust gyakran „jazz-fusion”-ként vagy „fusion”-ként emlegetik. Ez azonban jelentheti azt is, hogy a jazz bármilyen más könnyűzenei műfajjal összefonódhat. Például pop, reggae, folk, metal, funk, hip-hop.

Különbségek jazz és a rock között

Ami óriási különbség a jazz és a rock zene között, hogy míg a rock gitár-centrikus zenéje a legegyszerűbb, fordítás-nélküli hármashangzatokra épül, tele kvint-párhuzamokkal, rögtönzés nélkül, addig a jazz ezeken a pontokon egészen máshogy működik.
A másik ellentét, hogy míg a rock zenében csak néhol jelenik meg a modális jelleg, addig ebben a korszakban a jazz már rég túljutott a modális zene minden formáján, és már a tizenkét-fokúság jellemzi.
Alapvető ellentét még a frazírozási technika, ami a jazzben elkerülhetetlen lásd pl. Bill Evans nagyon érzékeny hangsúlytechnikáját. A rockban ez a fajta off-beat-es hangsúlyozás egyáltalán nem létezik.

A jazz-rock kialakulásának története 2.

A free-jazz irányzat

A 40-es évek végén uralkodó jazz stílusok közé tartozott a bebop, hard bop, és a modális jazz. A jazz világban az 1950-es és ’60-as években egyfajta elégedetlenség alakult ki, a zenét korlátok közé szorító stílusjegyek miatt. Ezek a kötöttségeket okozó tényezők a következők voltak: a téma ütemszáma, az akkordsor, az egyenletes tempó, a beates és off beates hangsúlyozási technika, a „kiejtés”, vagyis a frazírozás nehezen rögzíthető stílusa. Ezeket a kötöttségeket azért fontos kiemelni, mert egy improvizatív jellegű játékban ezek tűnnek fel a legkevésbé a hallgatóságnak. Az 50-es évek második felében a harmóniai és ritmikai kötöttségek kezdenek fellazulni. A „free jazz” kifejezés ennek a folyamatnak a kiteljesedését jelzi. Egy nagy áttörés következik be a jazz történetében. Az eddigi sérthetetlen törvények után „mindent szabad”-elv lépett életbe. De egyfajta belső rend nélkül képtelenség művészetről beszélni. Coltrane-nél pl. megfigyelhetőek a saját maga által kitalált szabályok. A kérdés tehát pontosan az, hogy ki mit tart meg a zenéjében. A tonalitást, a metrumot, a hagyományos swing ritmizálást, a funkciós harmonizációt vagy a meghatározott akkordsort. A műfaj kiemelkedő alakjai közé tartozik Ornette Coleman, John Coltrane vagy Cecil Taylor.
A 60-as években a „free jazz” - zenészeknek szellemi és politikai mozgalmakban betöltött szerepe is volt. A liberális és demokratikus mozgalmak nem hoztak olyan változásokat, mint amilyenekre számítottak a feketék az egyenjogúságukat illetően. A mozgalmaikat, lázadásaikat több ízben leverték több amerikai nagyvárosban is. A legtöbb mozgalom így ideológiai síkra tevődött át. Erre viszont nagyon jó célt szolgált a feketék zenéje: a jazz, a blues. Az ideológiákhoz felhasználták az akkori kor zenészeinek munkáit, nyilatkozatait. Ilyen művészek voltak pl. Monk, Mingus és Davis.

A jazz-rock kialakulásának története

A rock zene

A rock-zene mint műfaj az Egyesült Államokban alakult ki. Gyökerei az Amerikába hurcolt, fekete rabszolgák zenéjéhez a blueshoz, és az európai telepesek főleg country stílusú zenéjéhez vezethetők vissza. A negyvenes években létrejött a blues új irányzata, amely a Rythm and Blues volt. Az R’n’B megtartotta a bluesos dallamvilágot és a rá jellemző harmóniameneteket, de a ritmusa gyorsabb lett és a bluesra jellemző hosszú improvizációs részek helyett nagyobb teret kapott maga a dal és az ének. Északon inkább a soul, és gospel zene elemeit használták, míg délen, ahol erősebb volt a blues, ott nyersebb hangzás, pattogóbb ritmus és sok fúvós jellemezte.
Az ötvenes években létrejött a rock ’n’ roll, ami jól táncolható zenének bizonyult. Ugyanakkor a gyökerei szintén a blueshoz és a country zenéhez vezethetők vissza. Innen egy lépés volt csak a rock zene kialakulása, amely futótűzként terjedt el az egész világon. Mindenhol nagy felháborodást keltve, és a lázadást hirdetve.
Az a fajta vadság, nyersesség, ami az amerikai rockot jellemezte, nem volt jellemző az Európában futó zenekarokra, s ha mégis, akkor azt az amerikai mintára megpróbálták beszüntetni. Ennek az oka Angliában például az volt, hogy a zenészek többsége gazdag értelmiségi családból származott, és ezekben a társadalmi körökben teljesen más erkölcsi normák uralkodtak, mint amilyet ennek az új irányzatnak a zenészei elkezdtek képviselni a zenéjük által. Ezért az idősebb társadalom mindent megpróbált annak érdekében, hogy ezt a jelenséget visszaszorítsa. Az ötvenes évek végén Európában a beatzene megelőzte a rockzenei irányzatot. A beat szó, mint kifejezés is a jazz ritmikájához vezethető vissza. Keményebb, lüktetőbb ritmusú zene volt a beatzene, mint a hagyományos tánczene. Ez is bizonyítja, hogy mekkora hatást gyakorolt a blues és a jazz a rockzenére.
A hatvanas évek közepére az európai rock sokkal precízebben, sokkal színvonalasabban szólalt meg, mint az amerikai. Ez sokkal unalmasabbá tette, hiszen pont azt a vadságát vesztette el, ami az amerikai rockzenét jellemezte. Ebben szerepe volt annak is, hogy a műfaj rövid időn belül jól jövedelmező iparággá vált. Megközelítőleg 1969-re Amerikában eszmeileg teljesen megszelídült a műfaj, megjelentek a hippi mozgalmak, a „szeressünk mindenkit!”- jelszavak, és kommunák jöttek létre. A naiv szeretet-eszméket rövidesen felváltotta a kábítószer-fogyasztás.
A hetvenes évek elején ennek az elüzletiesedett zenei iparágnak a túlhajszoltsága olyan nagyszerű művészek - szinte ugyan abban az időben történő - halálát okozta, mint Jim Morrison vagy Jimi Hendrix.

A jazz-rock történeti bevezetése

A hatvanas évek elején két nagy irányzatból való kitörés jött létre Amerikában. Az egyik a jazzből, amely a „free jazz” irányába indult el. A másik a tánczenéből, amely a fiatalság lázadásán alapult és a rock zenét hozta létre. Az ifjúság nem csak a hagyományos tánczene ellen lázadt, mert ez már egyébként is nagyon távol esett a fiatalok érzelmeitől, életérzésétől, és magától is a süllyesztőbe került, hanem a free jazzhez hasonlóan, a fenn álló politikai renddel szembeni ellenállásról és lázadásról szólt. Ami a politikai részét illeti, ezt igazolja a free jazz-zenészek szoros kapcsolata a „Black Power”-rel és más, a feketék egyenjogúságáért harcoló mozgalmak létrejötte, illetve Bob Dylan, Donovan nyíltan politizáló dalai is. A polgári sznobizmus és prüdéria kigúnyolását pedig a legjobban talán a Rolling Stones, és a Beatles dalaiban lehetett felismerni. Az ebben a korban íródott daloknak a többsége az Egyesült Államok és Vietnám közti háborúról, a fajgyűlöletről, a diszkriminációról szólt. Ezek ellen tiltakoztak. Amerika egykori nagyobb jazz fesztiváljainak helyet adó városaiban, pl. Monterey-ben és Newport-ban több száz-ezren hallgatták ezeket az „úttörő” dalokat, amelyek nagyon nagy hatással voltak az akkori egyetemistákra és diákmozgalmakra.

Üdv mindenkinek!

Elkezdtem barátaim javaslatára első blogomat. Fogalmam sincs mit, hogyan kell de remélem rövid időn belül rájövök.
Az oldal lényege lenne, hogy összesítse a világ jazz-rock kezdeményezéseit, irányzatait. És ezeket elemezve beszélgetni erről a zenei világról.
Sok szeretettel várok minden zenetudóst és laikusokat is.
Tisztelettel: Roberson