„Azok a zenészek ugyanis, akik Davis köréhez tartoztak, később, önállósulásuk után a jazz-rock vezető egyéniségeivé váltak.” (Gonda János – Jazz, Zeneműkiadó, Budapest, 1979. Budapest, 164. old.)
A jazz-rock egyik legnagyobb vezéralakja Herbie Hancock lett, aki a hatvanas években is már a legjobb zongoristák közé tartozott, és aki a Davissel való közös zenélés utáni években készített egy lemezt „Sextant” címmel, amely inkább avantgarde és free elemekkel van tele. Majd ezt követően feloszlatta ezt a zenekarát és létrehozott egy kvintettet és így készült a „Headhunters” című jazz-rock albuma, amely az egymilliót is meghaladó példányszámával a poplemezek népszerűségén is túltett. A mai napig munkálkodik és évről évre új dolgokkal kísérletezik. Meghökkentő megoldásokat visz zenéjébe, mind hangszer-technikailag, mind játéktudásilag a jazz-rock világában, és más zenei területeken is.
Sokan kritizálják újításait, kísérleteit a zenében, én mégis úgy gondolom, hogy tíz, de sokakhoz képest húsz évvel előrébb jár mindenféle szempontból. Úgy is fogalmazhatnék, hogy egy másik, magasabb zenei síkon mozog. Játéka ízig-vérig ritmikus, karakterét tekintve szellemesen eltalált jazz. És mindaz jelen van az eszköztárában, amit a zongoristák legnagyobbjai adtak a világnak. Munkássága oly mértékű hatást gyakorol a zenészvilágra, hogy évek elteltével mindig látni olyan formációkat, zenekarokat, akik az általa kitalált irányok felé kisebb-nagyobb sikerrel próbálnak elmozdulni.
A másik, óriási tudással rendelkező zongorista Chick Corea. Ő Davis előtt Stan Getz oldalán játszott. Mégis, a jazz-rockhatások Davis mellett olyan módon hatottak rá, hogy miután kivált a zenekarból és önálló útra tért, megalakította minden idők egyik leghíresebb jazz-rock zenekarát, a Return to Forever-t. Előtte már próbálkozott egy nagyobb létszámú zenekarral, ugyanezzel a névvel, de az igazi sikert a kvartett hozta el, ahol olyan zenészekkel játszott együtt, mint: Stanley Clarke basszusgitáros, Lenny White dobos, és Al DiMeola gitáros. Érdekes, hogy Corea ugyanúgy, mint Hancock, mennyire könnyed természetességgel mozog a jazz-rock stílus világában, mintha ebbe született volna bele. Pedig eredetileg Corea „main stream”-zongorista volt Stan Getz mellett. Az 1970-ben alakult, „Circle” nevű triójával, Hancockhoz hasonlóan free, és avantgarde zenét játszott, és csak ezek után 1971-től, kezdett el a jazz-rockkal foglalkozni. Ez a korszak mutatja azt, hogy egy ekkora művész, mint Corea hogyan halad lépésről-lépésre, hogy ilyen szintre jusson, és, hogy a jazz-rock műfaj egyik legnagyobb kiválósága legyen.
A harmadik, Davis mellől kivált tag Joe Zawinul, akinek a munkásságáról egy kicsit később részletesen is beszámolok.
Előtte fontos még megemlíteni a 1971-ben alakul Mahavishnu Orchestra nevű együttest. A zenekar létrehozója John McLaughlin, akiről az a hír járta, hogy 1969-ben érkezett New Yorkba, és egy nap múlva már Davisszel játszott a Columbia stúdióban.
Később hindu vallással és indiai filozófiákkal kezdett el foglalkozni. Ezek nagy hatással voltak a munkásságára. A Mahavishnu azonban széttöredezett. McLaughlin visszavonult egy rövid időre, ott hagyta a vallását, és létrehozta a Shakti-t, amellyel rövid időn belül bejárta a világot, és nagy népszerűségnek örvendett. Rengeteg, pentaton hangsorra épülő improvizáció, exotikusnak ható indiai hangszerek, tabla, akaramon jellemezte ezt a formációt. Nagyon nagy tempójú unisono-kat játszottak hegedűn és gitáron. Mindezt rockos dinamikával, és jazzes hangsúlyokkal.
A Mahavishnu zenekar másik kiválósága és virtuóza Billy Cobham dobos volt, aki egyedülálló rockos figuráival, és rendkívül pontos játékával hívta fel magára a figyelmet. A zenekarból való kiválása után a Brecker-fivérekkel létrehozott egy jazz-rock zenekart.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése