Emerson fő hangszerei a kezdeti időkben egy Hammond L-100 típusú orgona volt és egy zongora. Pályafutása során orgona játéka világhírűvé tette a Hammond cég hangszerét. Amikor 1970-ben megjelent első lemezük, a közönség már nyitott volt a bonyolult progresszív zenékre. A lemez borítóján egy festmény látható Bartók fejével és egy fehér galambbal. A lemez legelső kompozíciója a „Barbarian”. Ez a dal magába foglalja Bartók „Allegro barbaro” című 1911-ben keletkezett zongoraművét. A darabot a rockban is használt torzított hangszerekkel adják elő. Rengeteg kisszekund és tritónusz alkalmazásával. Ettől nagyon vad és nyers lesz a mű. Emerson egy Budapesti riport alkalmával elmondta: „Véleményem szerint minden zenész abból a kultúrából merítsen, amelyikbe tartozik. Mindenki ahhoz a kultúrkörhöz tartozik, amelyikben felnőtt. A mi kultúránknak pedig európai gyökerei vannak. A közép- és kelet-európai zenét azért szeretem, mert nem a technikalizáltságból fakad, hanem érzés és élet van bennük.” (Vasváry-Tóth Tibor és Újvárossy-Nagy Krisztina – Emerson, Lake and Palmer, Revelation Alapítvány, Budapest, 1999. 43.old.) A lemezről a leghíresebb daluk a 3-as szám a „Knife Edge” egy cseh zeneszerző Janacsek „Sinfoniettá”-jából merít. Igazi progresszív dal, melynek kétszólamú klasszikus szólója igen figyelemre méltó. Hasonló hangszerelést alkalmaznak, mint a „Barbarian” című darabban. Hirtelen megállások a periódusok végén. Janacsek darabjából a vezérdallamot használják, és az egész mű során mindig visszatér ez az egyszerű, de nagyon fülbemászó motívum.
A következő lemezük a „Tarkus” hét tételből álló mű. Első tétele kvártos felrakásokból álló harmóniák füzére, amely basszus groove-ként folyamatosan lüktet. A tempó 5/4-es. A tételek során a metrum folyamatosan váltakozik, tele különálló részekkel. Egy tétel felépülése során annyi téma és ötlet hangzik el, hogy egy átlagosnak mondható rock zenekar az album egyetlen dalából is egy lemezt tudna készíteni. A „The Only Way” című szerzeményében a bevezető Bach F-dúr Toccátájának részlete, a közép részben pedig a d-moll prelúdimnak eleje hallható. Az „Infinite Space” című dal Bartók „Allegro Barbaro”-jának tovább gondolása, melyben a 3/4-ed és 4/4-ed váltakozik, tele kvártos felrakásokkal. Az improvizáció alatt pedig távolság alapú skálákat használ fel.
Talán leghíresebb átdolgozásuk Muszorgszkij „Egy kiállítás képei” című darabja. Eddigi lemezeiken csak egy „ragtime-os, boogie woogie”-s dal volt, ami a régi amerikai klubok hangulatát idézte. Ezen a lemezen viszont „Az Öreg Kastély” című dal után egy blues variáció következik. Emerson tökéletes frazírral játszik orgonán. Zseniálisan viszi bele a klasszikus zenébe a rockot, és a jazzt. Sok esetben megváltoztat akkord felrakásokat a Muszorgszkij darabhoz képest, de ezeknél a helyzeteknél rögtön indokolja az okát. Ez legtöbb esetben a szintetizátorok alkalmazása miatt van, amelyek monofónikus hangszerek voltak ebben az időben.
A „Brain Salad Surgery” lemezen hallható egy Ginastera feldolgozás „Toccata” címmel. Klasszikus pontossággal eljátszott mű. Végig improvizatív jellegű és közben egy tökéletesen kidolgozott művet hallunk. Ezen a lemezen hallható talán munkásságának a legnagyobb sikerét hozó több tételből álló darabaja a „Karn Evil 9”, ami a lemez központi, közel fél órás műve. A darab egy jövőképet vetít elénk, amely a gépek uralmáról szól. A darabra jellemző az akkor feltalált polifonikus Moog szintetizátor forradalmi használata. Klasszikus kadenciákon keresztül, jazz zongora nyitányon át, a végére egy nagyon erősen torzított Hammond orgonahangzással jelképezik a gépek végső uralmát. Majd a Moog hangszerbe bevezetett mikrofonon keresztül, géphangon beszél Emerson. Ez akkoriban új technikai megoldásnak számított. A műben fellelhető, hogy minden új témát megismételnek. De így is egy tétel legalább 10-15 témából áll össze.
Emerson rengeteg átdolgozást készített. Saját Piano Concertot írt. Hangszereléseket készített filharmonikus zenekarra és több Hollywoodi filmhez. Concertóját több éven keresztül készítette. Az első tétele Stravinsky-t juttatja a hallgatóság eszébe. Az atonális kezdést követően visszatér a dúr-moll hangrendszer törvényszerűségéhez. A mű során a tételekben fellelhető Mozart, Gershwin, Ginastera, és Bartók 3+3+3+2 ritmizálása is. Ezt a ritmikát Emerson több darabjában is előszeretettel használta. Több helyen a műben jazzes játék és frazír figyelhető meg és jazz harmóniák tömege. A jazz felrakások és a játék Oscar Petersont juttatja az ember eszébe. Bal kézben tágfekvésű harmóniákkal való „ugrálós” stride szerű zongorázás. Jobb kézben pedig, Peterson zongora figurái figyelhetőek meg. A komolyzene kritikusai leszólták, mert rock zenésznek titulálták Emersont. A rockzene kritikusai pedig azért, mert klasszikus jellegű projektbe kezdett. Rövid időn belül észrevették Európában, hogy a műve hatására újra érdeklődni kezdtek az emberek a klasszikus zene iránt. Végül megkapta a neki járó tiszteletet és a világ klasszikus rádióállomásai is műsorukra tűzték.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése